Egykoron boldog voltam... Most nem vagyok, nem tudom miért nem. Nem tudok rájönni, hogy mi hiányzik az életemből. A szeretet, vagy a fájdalom, amit a szeretet elbukásával "nyer" az ember. Pár éve nem érdekelt, ha elbukok baráti kapcsolatot azzal, ha bevallom érzelmeimet. Ezeket a döntéseimet nem bánom, bevallottam az igazat. Ma már lassan nem marad senki akit el tudnék veszíteni a barátaim közül. Mindenki éli a sajá felnőtt életét. Iskola, munka, családalapítás, kinek mi jutott vagy mit választott. Egyre jobban kezdem úgy érezni, hogy valóban meg kell volna rekednem valahol a késő kamaszkor határán. Mai napig úgy kezelek mindent, mint akkor. Nem érdekel semmi, nincs célom az életben, vágyaim pedig többnyire a jelenre korlátozódnak, nem igazán tervezek egy hónapnál nagyobb távlatra. Ezzel a fő probléma, hogy hasonló hozzáállást várok el mindenkitől és ezzel elriasztom magam körül az embereket. Hogy miért? Mert a legtöbben klisék szerint élnek. Tervezgetnek, hajszolják a jövőt, hajszolják az álmaikat, nem foglalkoznak a múlttal, csak amikor visszaüt. Nem foglalkoznak a jelennel, csak ha valami okból rádöbbennek, hogy a jelen a legfontosabb. Az ábrándozás arra készteti az embereket, hogy az eljövő valószínűsíthető tények alapján hozzák meg a döntéseiket. Csakhogy ez nem mindig kifizetődö a jelenre nézve. Ilyenkor szoktuk azt érezni, hogy "bárcsak másképp csináltam volna". Nem véletlen. Általában az első gondolat a helyes, mondják a nagy öregek mindig. Ezt legtöbben félreértelmezzük. Amikor olyan döntés elé állít minket az élet, ami keményen kihathat a jövőnkre is, általában egyből tudjuk a választ, csak elkezdünk kombinálni, hogy mi lesz akkor, ha mégse jól döntünk. Ebből erednek a hibás választások, melyek későbbiekben lelkiismeret-furdalást okoznak.
Emberek, éljetek a jelennek, éljetek a vágyaitoknak és ne mindent kényszeresen az alapján határozzatok meg, hogy "mi lesz akkor, ha...". Akkor majd az lesz a jelen és újra lehetőségetek lesz dönteni hogy hogyan tovább. El lehet engem most ítélni, lehet mondani rám, hogy "hülye barom, minek írkál marhaságokat...", de valahol mindannyian érezzük, hogy jobb lenne néha csak úgy lenni, felelősség nélkül, csesztetések nélkül, elvárások nélkül. Még ha nem is vagytok ilyenek állandóan, vagy nem akartok ilyenek lenni állandóan, akkor is megtehetitek, hogy olykor elengeditek magatokat és olyant tesztek, amit egyébként nem tennétek.
Hogy miért? Mert valahol legbelül mindannyian gyerekek vagyunk, akik csak felhőtlen szórakozásra vágynak, hogy teljesen kikapcsolhassuk az agyunkat és megpihentessük megfáradt lelkünket!
"Ne vedd túl komolyan az életet, úgyse kerülsz ki belőle élve!"
